Csekkolni ér!
Hosszú írás következik...
Mint ahogy kis hazánkban a focihoz is mindenki ért, éppúgy osztogatnak tanácsokat önjelölt szakemberek akár étkezés, akár edzés, bár tulajdonképpen bármely témakörben. Jóhiszeműen tételezzük fel, hogy segítő szándékkal. Ezzel együtt, akkor is, ez az egyik csapdája a virtuális világnak. Kamu oldalakon, kamu hivatkozásokon keresztül, kamu nevek alatt megosztott kamu eredmények, és sorolhatnám. Gondolom az is szerepet játszik ebben, hogy pont amiatt, hogy (hál' Istennek) természetesen rendszeresen étkezünk - jó esetben táplálkozunk -, talán innen ered a félreértés, hogy mindenki tudja magáról, hogy mire van szüksége, mi jó neki. Vagy mit szeret, és azzal ugyebár úgysem lehet probléma... De tényleg úgy van, ahogy gondoljuk? Nézzük csak: lehangoltság, ingerlékenység, vagy éppen álomkórság, érdektelenség, rossz közérzet, heccelhetőség, gyomorfájdalmak, büfögések, hangos bélkorgások és sorolhatnám hosszan, NEM normális velejárói életünknek. Az más kérdés, hogy megszokjuk őket, hogy azt láttunk otthon, hogy a felmenőink ugyanezekkel a tünetekkel küzdenek, küzdöttek...
Miért nem bizalmi kérdés az egyik legfontosabb területe életünknek - a táplálkozás? Az a táplálkozás, amivel naponta többször, sejtszinten formáljuk életünket... Vannak dolgaink, amiket időszakosan végzünk, de a táplálkozás más tészta. Naponta többször tesszük, egész életünkön át. Mindenki, kivétel nélkül. Étkezünk valahogy. Jól - rosszul, úgy értem, a saját igényeinkhez (nem ízlésünkhöz) képest, mert az más kérdés. Mármint az, hogy miért és hogyan alakul születésünktől tudatosságra ébredésünkig ÍZlésünk. Milyen találó kifejezés. Szóval annak is megvan az oka, amiért édesszájú valaki, vagy egyáltalán, hogy érdeklik - e a sütik, nasik, vagy sem, és az is, hogy valakinél a koviubinál kezdődik a desszert. Táplálkozási igény tekintetében két külön típusról beszélek. Amúgy is bonyolult feladat kiigazodni a "kajálási" irányzatok között, s ha azt hisszük, bőven van idő és mód, korrigálni táplálkozásbéli tévelygéseinket, hát, jelentem: nem... Ideig - óráig lehet büntetlenül kilengeni, a végtelenségig viszont nem. Legalábbis következmények nélkül nem.
A bizalmi kérdést pedig úgy értem, hogy megtisztelve magunkat, hozzáértőhöz fordulhatnánk, aki megtanítana minket "önmagunkul".
Kevesen ismerik saját valós (táplálkozásbeli) igényeiket. Még nem nőtt fel olyan generáció, akik egészségi állapotán öregkorukban lemérhető lenne a minőségi változás. Azt megszoktuk, hogy a többség világra jön, felnő, megöregszik, megbetegszik és elgyengülve, valamikor távozik. Szándékosan rövidítettem le árnyalatlanul az utat. Mostanában viszont egyre inkább megszületett már az igény a tudatos életre, annak minden velejárójával. Itt most csak az étkezésre térek ki. Nos, ehhez a tudatossághoz hozzátartozna az is - hiszen már elérhető -, hogy feltérképeztetnénk saját genetikánkat és annak megfelelően táplálkoznánk, pláne sportolnánk. Minél többen! Aztán végre kiderülhetne, hogy az életminőség, s majdan - jó sokára - az életvég is, ebben szellemben felnövő generáció esetében, hogyan javul? Mert ugye persze mindenki tartalmas, kalandos és természetesen egészségben töltött életre vágyik. Hedonistaként, de ez egy másik kérsés. Tudjátok, hogy a jógiknál valaha (olvastam valahol) az volt a természetes, hogy amikor bejárták az útjukat és úgy érezték, befejezték, amiért jöttek, elköszöntek szeretteiktől, napkeltekor leültek egy fa tövébe, és átmeditálták magukat a túlvilágra? Mert bizony (majd) így is lehet.
Visszatérve a mához, a másik kérdés, hogy most már minden sarki boltban, korlátlanul és mindenhez - mindenből bármennyihez - hozzájutunk a kocsiból kipattanva. Nem kell elejteni a vadat, leszüretelni a gyümölcsöt (csak direkt kedvtelésből, szedd magad ackióban), betakarítani a zöldséget. Csak beugrunk a boltba és megvesszük mindezt. Minden évszakban, tényleg mindent. Sajnos nem csak a hazait, ami a legjobb lenne nekünk, nem csak az éppen megtermőt, mert igazán az tenne hozzánk, hanem szinte bármikor, bármit, bármennyit.
Nem a jó irányba megyünk ezen az úton...
