Tonhalas-kukoricás, különlegesen ízes kétszínű kölestészta, egy kis titokkal fűszerezve

2020.04.07


Úgy kezdődött, hogy immunerősítő keveréket készítettünk itthon zsenge gyömbérből, zamatos citrom levéből és ezer ízű, arany színű, termelői vegyes virágmézből. Ez egy friss gyömbértől csípős, mégis aromájában édes-savanyú finomság, melyből a minél jobb felszívódás miatt, lehetőleg éhgyomorra kell 1-1 evőkanálnyit elszopogatni. Gyógyhatásán túl, nagyon finom is. Már annak, aki szereti a csípőset, illetve annak, akinek a hormontípusa engedi ennek fogyasztását. Az enyém nem javasolja. Persze, hogy enném - innám... De hát ha ez van, akkor ez van. Más módon erősítem magam, és attól még a család más típusú tagjainak nem tilos fogyasztani. Sőt.

Az előzményekhez tartozik még, hogy néhány hete, a karantén kezdetekor összébb rendezgettem az élelmiszereket rejtő szekrény tartalmát, hogy átláthatóbb legyen, illetve hogy jobban elférjek benne. El is felejtettem, hogy ezért egyesítettem két maradék köles tészta "végét" - egy petrezselymest és egy simát -, egy közös zacskóba. Mindkettőből kevés volt már. Szerencsémre, mert így, hogy most rábukkantam, lett egy jó nagy adag belőle, plusz ettől mutatott végül szépen a tányérokon. 

Szóval kezdődött a kedvenc sorozatom,  éhes is voltam, ezért gyorsan összedobtam ezt a tonhalas, kukoricás, ízes-öntetes köles tésztát. Az elkészítése egyszerű és gyors, nem nagy ügy. Míg megfőtt a tészta, megpároltam a kukoricát, átforgattam mellette a tonhalat és az egészet összekevertem a tésztával. Tányérra halmoztam és egy hirtelen ötlettől vezérelve, bőven meglocsoltam a gyömbéres-mézes-citromos öntettel. Zseniális lett. Persze minél hosszabb ideig érlelődik a gyömbér a citrommal és a mézzel, annál kellemesebb aromával bír. A saját adagomat fegyelmezetten, csak citromlével ízesítettem. Kevés tonhallal szénhidrát típusú, lényegesen többel fehérje típusú egytálétel lett, ami hidegen éppoly ízes, mint melegen vagy langyosan. Az egyébként zsírdús tonhal ebben a formában könnyen emészthető, jól hasznosuló omega 3 forrás. A köles magas szilicium tartalma miatt hasznos lúgosító, ősi gabona. Szereti a bőrünk, a hajunk, a körmünk. Mind.  A friss (nyers) citrom jó barátunk, nem kell bemutatnom, hiszen ismerjük születésünk óta, igaz?  A gyömbér pedig egy szuper fűszernövény, a hevítő hatásúak közül. Emésztést javító, a vírusok, gombák, mikrobák ellensége. Köhögéscsillapító, gyulladáscsökkentő, számtalan hasznos tulajdonsága teszi házipatikánk és konyhánk nélkülözhetetlen, megbecsült, népszerű tagjává. Egészben, őrölve, olajként, kapszulába zárva, ezerféle formában.  A mostani időszakban egyik egészségvédő testőrünk lehet. 

Visszatérve a tésztához: készítettem már gombával, brokkolival, zöldborsóval, bébi spenóttal is, ebben az esetben néhány gerezd fokhagymát is dobtam mellé a serpenyőbe. Valahogy így is lehet a szükségből erényt kovácsolni. A mostani helyzet kihozza a kreatív sugallatokat szinte mindenkiből.  

Ha tetszik az ötlet, használjátok egészséggel!  S ha még nem tudjátok, hogy táplálkozási típusotok szerint mit lenne hasznos ennetek, illetve, hogy hormontípusotok szerint mely ételek, alapanyagok kártékonyak nektek, szívesen mesélek nektek magatokról. Keressetek bizalommal a "Kapcsolat" menüpont elérhetőségeinek egyikén! 

Szeretettel várlak benneteket! Most virtuálisan, később személyesen is!