Ugye NEM??!!

2020.04.01

Nagyon kell vigyáznom magamra, mert belőlem csak egy van! Mások többen vannak, azokat könnyebb pótolni.  - lehetne most a mottónk.

Nem szeretnék nagy szavakat használni, ezért inkább úgy fogalmazok: változékony időszakot élünk meg mindannyian, ebben a kizökkent világban. Őszintén remélem és bízom benne, hogy együtt sikeresen megoldjuk ezt az embert próbáló periódust és létrehozunk egy sokkal emberibb, élhetőbb életteret, életet a mostani után, helyett.

Ehhez egyebek mellet kitartó, következetes fegyelemre és mértékletességre is szükség van. Életmódban, gondolkodásban, táplálkozásban egyaránt. Ez utóbbi szemszögéből írok most. A képet (elnézést a modelltől), kijózanításként választottam. Nem törvényszerű, hogy elhízzunk és eltunyuljunk otthonaink falai között. A helyzetünk szokatlan, ez kétségtelen. DE most tényleg van időnk és lehetőségünk mindenfajta változtatásra. Például arra is, hogy egészséges testet, s benne lakó egészséges lelket, érzelmeket teremtsünk magunknak. Melós, ez nem vitás. Most nem szaladhatunk le a kisboltba sütiért, csokiért, ropiért, jégkrémért, miegyebekért. Hál' Istennek. Házhoz szállítással rendelhetünk viszont idényzöldségeket, gyümölcsöket, egészséges húsféléket, belsőségeket, halakat, tengeri herkentyűket, magvakat, csíráknak valókat,  vörös lencsét, adzuki babot és társait, akit megnyugtat, vagy szereti, köles, vagy csicseri tésztákat, mindenki azt, ami kedvére és táplálkozási típusának való. Mik is ezek, lássuk csak, a teljesség igénye nélkül: kelbimbó, kelkáposzta, fejes káposzta (savanyú is, mert a fermentált zöldségek mindennapi fogyasztása rendkívül hasznos az egészséges bélflóránk kialakításának szempontjából), cékla - savanyított is, sütőtök, főzőtök, édesburgonya, burgonya, sárga és fehérrépa, paszternák, zeller gumója és annak, aki bírja, a szára is, padlizsán, karfiol, brokkoli, kovászos uborka, natúr és kovászos cukkini, mindenféle hagymák, avokádó, kókuszolaj, olívaolaj, basmati és vadrizs, felsorolni is nehéz, tényleg annyi mindenhez hozzá lehet jutni. Gyümölcsök közül főleg a savanykásabbak és legfőképpen a bogyósok hasznosak, mert nem dobják az egekbe a vércukrot. Tudom, általában szinte mindenki az édesebbeket kedveli, de most, ha lehet még az eddiginél is sokkal fontosabbá vált az egészségünk megtartása, visszaszerzése. Ennek érdekében pedig be kell áldoznunk dolgokat. Az édes gyümölcsöket, csokit, a piskótákat, pogikat, lisztből készült rágcsákat és társait, hogy csak néhányat említsek. Ezek kiválthatók zöldségekkel, millió elkészítési ötlet található különféle felületeken, de akár szakácskönyvekben is, böngésszetek bátran a lehetőségek között! Terápiás csontleves recepteket is fellelhettek ezeken az oldalakon - ha alkalmasint, minden óvintézkedést betartva, nagy ritkán kimerészkednétek a piacra. Nagy szükség van rá mostanság, nem csak az izületeinknek, bőrünknek, hajunknak, körmeinknek, hanem az emésztőrendszerünknek is. Szóval egy szó, mint száz, most nagyon észnél kell lennünk, minden szempontból! Akinek kérdése van a témában, állok rendelkezésére a kapcsolat menüpontban található elérhetőségeken!

Ja, és még valami, ami mindenkit érint: 

"Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
 Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
 Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
 Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
 Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!"

(Charles Reade)